Okos szakemberek annyi mindent ajánlottak már reggelire: reggelizzünk müzlit, fekete kenyeret, gyümölcsöt sohasem, mert felfúj; igyunk tejet, a tejet inkább mellőzzük, és így tovább. Mi az igazság?
Az Új Nő 5 órai teájának legújabb epizódjában az alakorral foglalkozunk, amely ősbúzaként is ismert. Vendégünk Klúcsik Attila, aki kismagyari gazdaságában...
A plasztikai sebészetet sokszor léleksebészetnek is nevezik – a test szépítésével lelkiállapotunkat javítjuk. Egy feltételt azonban teljesíteni kell ahhoz, hogy testünk és lelkünk sebei is behegedjenek: a beavatkozást nekünk kell akarnunk!
Néha nem kell a figyelem, nem kellenek a kérdések, sem az érintés, még az ölelés sem. Néha egyedül kell lenni. Egyedül a csenddel, amelyet a másik hagyott.
Nemrégiben megvette a magyar állam, s ebben lelt otthonra a kassai magyar főkonzulátus. Most ebben a palotában nyújtanak egymásnak kezet a szlovákok, a magyarok és a kassai németek, a cipszerek leszármazottjai.
Kedves Olvasóink! Hogyan készülnek divatanyagaink? Először is elmondhatatlanul hálásak vagyunk mindenkinek, aki segít bennünket, hogy hónapról hónapra...
Mint mackó, vonuljunk kuckóba, és álmodjuk meg az életünket a tél mozdulatlanságában... Dömötör Ede képei Izsa mellett, a téli álmot alvó természetben készültek.
Mit ér vele a nő, ha a manapság divatos párkapcsolati tanácsadók biztatására megvalósítja önmagát, ugyanakkor mégsem boldog és valójában kiürül az élete?
Vadonatúj sport születésének lehetünk tanúi, holott a rollerezésnek nagy hagyománya van. Mit érdemes tudnunk a helyes rollerezés szabályairól és pozitív hatásairól?
A gyorsan múló idő magával hozta a nosztalgiát, az érték és a mérték divatját. Vagyis az old money stílust, a születési arisztokrácia utánzását. Történetünkkel ebbe a világba kalauzoljuk el olvasóinkat.
A menstruációs kehely után most végre valami újdonság robbant be: a drogériák polcain most már a menstruációs bugyi is helyet foglal. Ismerjük meg kicsit közelebbről ezt a terméket!
Valahol mindannyian a nosztalgia fogságában éljük az életünket. A régi szép időket emlegetjük, keserédes melankóliával gondolunk arra, ami elmúlt, s képtelenek vagyunk elszakadni attól, ami volt.
Nem akarjuk megbeszélni, nem akarunk tanácsot kérni, válaszokat a miértekre. Inkább kínlódunk, míg kezünkbe nem kerül Mester Dóra Djamila szex-edukátor, egyetemi oktató Nő, anya, szerető – anyaság és szex c. könyve.
A nők általában kevesebbel is beérik, mikor karrierről van szó. Ki segíthet tovább, ha megakadunk az álmaink beteljesítésében? Dr. Zolnay Judit coach szerint a nagy álmok nem luxuskivitelben, hanem határidővel érkeznek.
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."